Szaúd-Arábia eddig bírta!

Szaúd-Arábia vezetőségi köre sem bírta már tovább, hogy ne látogassa meg Sharjah-ban a SkyWay Innovációs Központját.

“Az Egyesült Arab Emírségek kormányának küldöttségét az Egyesült Arab Emírségek külkereskedelmi minisztere, őfelsége, Dr Thani bin Ahmed Al Zeyoudi valamint a kis- és közepes üzleti vállalkozások minisztere, őfelsége, Dr. Ahmad Belhoul Al Falasi vezette. Szaúd-Arábia üzleti küldöttségét Dr. John Fahd Touma, az ERI társaság igazgatója vezette — amely cég az ország egyik legnagyobb mérnöki és építőipari vállalata.”

Szaúd-Arábia

Érdekesség képpen kivágtam a Google maps-ról a legújabb műhold felvételeket erről a helyszínről. Teljes egészében kivehető a felépült EcoDom és az a 2 km hosszú pálya, ahol közlekedni fog a tópusi kivitelű UniCar.

Őszintén bevallom, én a Közel-Kelet országaiban nem vagyok túl tájékozott, emiatt a térképen és a Wikipédián néztem utána, hogy melyik ország pontosan hol van és mekkora.

Szaúd-Arábia a Föld 13. legnagyobb területű országa a maga 2.150.000 négyzetkilóméteres területével. 23x nagyobb kis hazánknál! Tehát egy ekkora ország érdeklődik a SkyWay járművei iránt.

Ez már magában egy hatalmas üzleti potenciál, viszont kilátásban van egy érdekesség, amit úgy hívnak hogy NEOM, de emlegetik “The LINE” névvel is. Számtalan média beszél már arról, hogy Szaúd-Arábia épít egy lineáris várost, ami “teljesen véletlenül” úgy fog kinézni és működni, mint amiről már évek óta beszélnek a SkyWay-nél:

Egyenlőre semmilyen hivatalos forrás nem említette még, hogy a SkyWay járművei fognak közlekedni ebben a 170 km hosszú lineáris városban. Ez egyenlőre még csak az én következtetésem. Remélem igazam lesz. Túl sok az egybeesés.

Érdekes a következő szöveg is:

“A küldöttségek képviselői nagy kereskedelmi érdeklődést mutattak az elektromos meghajtású, földfelszín feletti közlekedési rendszerek iránt és felhívták a figyelmet a MENA régióban megnövekedett érdeklődésre az olyan innovatív közlekedési komplexumok iránt, amelyek megfelelnek a lineáris városok speciális követelményeinek, amelyek létrehozásában a MENA régió kormányai érdekeltek.”

MENA régió…?

A “MENA régió” kifejezésnek is úgy kellett utána néznem. Mozaik szó:  Middle East and North Africa. Közép-Kelet és Észak-Afrika országait nevezik így. Természetesen Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátus is tagjai ennek a régiónak.

Elég egyértelmű, hogy az érdeklődés robbanás szerűen növekszik!

Levonható az az egyszerű következtetés, hogy a SkyWay innovatív technológiája iránt hatalmas az érdeklődés. Ennek a hasznát legfőképpen a résztulajdonosok fogják élvezni, többek között én is.

Kérdezhetném így is tőled:

Szívesen lennél egy globális cég tulajdonosa? Örülnél a rendszeres osztaléknak?

Ha ígéretesnek találod a leírtakat, akkor hozz egy döntést és vedd fel velem a kapcsolatot.

ecofest

Horváth Gergely

+36-70-332-7595

info@nyertesvagy.hu

forrás, tájékoztató

A jelen oldalon megjelenő írások NEM valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval! Az előbb írtakra tekintettel az oldal üzemeltetője, szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért. A nyertesvagy.hu által közölt hírek, és egyéb írások tájékoztató céllal készülnek, és befektetési ajánlást NEM tartalmaznak.

Amikor egy üzlet beindul…

Miből lehet tudni, hogy egy üzlet beindult? Onnan hogy valaki felvázol neked egy víziót? Vagy azt mondja, hogy neki valaki azt mondta, aki már régóta így tudja? Talán abból, hogy százszor felhív és ezerszer leírja?

Nem. Minden kétséget kizáróan a TÉNYEKBŐL tudható. Mind tudjuk, a tények makacs dolgok, és a tényeket ép eszű ember nem vitatja.

Tegyük fel a kérdést: A SkyWay jó üzlet? Beindult már? Vizsgáljuk meg a makacs tényeket a teljesség igénye nélkül.

  1. A SkyWay járművei meg vannak építve és többségük már műbizonylattal is rendelkezik. (Innen tölthető le az U4-210 és au U4-621 műbizonylata.)
  2. Több mint 1000 mérnök dolgozik a cég alkalmazásában.
  3. Gyártó üzemek, gépek, irodaház van a SkyWay tulajdonában
  4. A SkyWay jelenleg építi az Egyesült Arab Emirátusokban az Innovációs Központját.

Ezekből már lehet tudni, hogy a SkyWay jó üzlet, viszont a következő két információból (tényből) arra lehet következtetni, hogy ez az üzlet már BEINDULT!

Az első…

…hogy Az Egyesült Arab Emírségek Haur-Fakkan városának helyi televíziójában riport jelent meg a Sardzsa emírségben tervezett első SkyWay célprojektről. A riportot 2020. december 14-én mutatták be a televízióban, majd másnap a projektről szóló információk a Khorfakkan News Network televíziós állomás Instagram oldalán is megjelentek.

üzlet

A Khorfakkan News szerint a javasolt útpálya a Sardzsa emírségben található, 18 ezer lakosú Haur Fakkan turisztikai jellegű kisvároson is áthalad majd. Az útvonal tervezett hossza 10,6 kilométer és rajta öt állomást terveznek elhelyezni a város szempontjából fontos objektumok mentén: az Al Rafisah gáttól az Al Rabi történelmi emlékműig, majd a tengerparti strand mentén, a városon át az Al Zahrawi utcáig. Az útvonal utolsó állomását Sardzsa szultánja bin Muhammad al-Kasimi emír palotája területén építik majd meg. A Khorfakkan News szerint a SkyWay útpályán az utazás 10 percet vesz majd igénybe, amiben már a be és kiszállások is benne vannak. Autóval ez az út jelenleg megközelítőleg 20-25 percet vesz igénybe.

A második…

…egy 100 kilométeres teherpálya szakasz, ami az Innovációs parktól Fujairah kikötőjéig fog húzódni.

üzlet

Ezekre a tényekre hivatkozom, amikor azt gondolom, hogy MOST jó üzlet a SkyWay-ben tulajdonrészt szerezni, hiszen MOST pontosan 100-szor kevesebbe kerül egy darab tulajdonrész. MOST még tudsz tulajdonrészt szerezni, hiszen jelenlegi információk szerint esélyes, hogy pár hónap és lezárul ennek lehetősége.

közlekedik

Szóval azt gondolom, hogy MOST fontold meg, hogy szeretnél e egy olyan cégtől évente osztalékot kapni, amelyik az Egyesült Arab Emirátusokban építkezik és az eddigi eredményei vitathatatlanok, terveit kormányzati szinten támogatják. Mert a korábban részletezett tények alapján állítom, hogy…

a SkyWay jó üzlet.

Én már 3 éve vagyok a SkyWay tagja, minden kérdésre tudok válaszolni ami csak felmerülhet SkyWay témában. Amennyiben nem akarod a “kispadról” figyelni és lemaradni (erről is), akkor keress meg elérhetőségeim valamelyikén:

ecofest

Horváth Gergely

+36-70-332-7595

info@nyertesvagy.hu

forrás, tájékoztató

A jelen oldalon megjelenő írások NEM valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval! Az előbb írtakra tekintettel az oldal üzemeltetője, szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért. A nyertesvagy.hu által közölt hírek, és egyéb írások tájékoztató céllal készülnek, és befektetési ajánlást NEM tartalmaznak.

Hírek a 2020-as Ecofest-ről

Sokak számára ismeretes, hogy évente megrendezésre kerül az EcoFest, azaz Minszkben a SkyWay teszt központjában egy nyílt rendezvény, ahol bemutatásra kerülnek az addig elkészült eszközök. 2020 sajnos mindenben egy rendhagyó év és emiatt ez a rendezvény is csak online formában kerülhetett megrendezésre. Így a hírek kizárólag az internetről tudhatóak meg. Magam is kerestem a hírek különböző hiteles forrásait. A számomra legérdekesebbeket most összeszedtem egy bejegyzésbe a teljesség igénye nélkül.


Az első felvételen a SkyWay egyik munkatársa jelentkezett be élőben az EcoFest ideje alatt az épülő Sarjah-i Innovációs központból. Annyi plusz infó, hogy megemlítésre kerül benne a Sarjah-i Városrendezési és Közútkezelési Minisztérium vezetőinek korábbi látogatása, akiknek az volt a határozott kérésük (utasításuk) hogy gyorsítsák fel az építkezést!

hírek
Magya felirat a “CC”-re klikkelve választható ki a jobb alsó sarokban.

A következő sorok nagyon fontosak a meglévő és az új társtulajdonosok részére. Anatoli Unitsky számára feltettek meglévő tagok kérdéseket, melyekre közvetlenül a feltaláló válaszolt:

Mikor lesz a következő fejlesztési fázisra való átmenet?

A fejlesztési fázisok akkor érnek véget, amikor összegyűjtjük a szükséges pénzügyi finanszírozást és megépítjük az utolsó tesztpályánkat is, amely a nagy sebességű útpálya lesz. Most két alternatívánk van. Építünk egy nagy sebességű pályát Belorusziában, ahol visszatértünk a 21 kilométeres terület kisajátításához. Vagy megépítjük ugyanezt az Egyesült Arab Emírségekben, ahol már van egy földterületünk a tesztpálya megépítéséhez, de az építési feltételek bonyolultabbak. Belorussziában az építkezés kétszer-háromszor olcsóbb, mint az Egyesült Arab Emírségekben. A világjárvány miatt a befektetések mennyisége csökkent, de mi megvalósítjuk ezeket a fázisokat. Ezért jelenleg nagybefektetőkkel dolgozunk, és lehetőségeket keresünk az egyes közösségekben való költségvetések bevonására, ideértve még egyes országokat is.

Van-e már az Egyesült Arab Emírségek szabványainak megfelelő műbizonylattal rendelkező SkyWay járművünk?

Pillanatnyilag még nincs. De a dokumentumokkal, tesztekkel és protokollokkal való munkafolyamatban van. Ez a munka két éve kezdődött el és már közel áll a befejezéséhez. A műbizonylati tanúsítás – az egyszerű, de a dokumentumok elkészítése – az bonyolult. Az Egyesült Arab Emírségek éghajlati viszonyaira vonatkozó dokumentumok már a befejező szakaszukban járnak. Ezen szakaszok végig viteléhez olyan szervezeteket vonunk be, amelyek az európai közösség szabványai szerinti  tanúsításokat végeznek és amelyek szerint az Egyesült Arab Emírségek is működnek. A műbizonylati tanúsítás végére akkor kerül pont, amikor megépítünk egy tesztpályát és legyártunk egy olyan járművet, amelyet célprojektekben fogunk felhasználni, elvégezzük az üzembe helyezését és a gyakorlatban is bizonyítjuk, hogy meg is felelünk ezeknek a követelményeknek.

  Lesz-e a SkyWay-nek saját gyártása az Egyesült Arab Emírségekben?

Részben igen. Először ki kell számolni a jövedelmezőséget. A világgazdaság, beleértve az egyes országokat is, úgy épül fel, hogy ha a SkyWay szállítást az Egyesült Arab Emírségekben gyártanánk, akkor az többe kerülne. Talán többszörösébe is, mint Belorussziában. Ezért választjuk majd például a “gyártás ott és eladás magasabb áron” változatot vagy a “gyártás itt, leszállítva oda és a normál áron való eladás” lehetőségét. Van amit Belorussziában és van amit az Egyesült Arab Emírségekben fogunk végezni.

  Milyen 2020-as terveket érintett a megjelent koronavírus?

Nagyon sokféle tervet. Az ami üzleti utazásokkal és más országokból származó anyagok beszállításával volt kapcsolatos az lelassult, de nem állt le.  Megtaláltuk annak a módját, hogy hogyan lehet ezt megtenni. Nem karanténba helyeztük a tervezést, a mérnöki munkát, a tervezési munkát, az új vonalak gyártását a saját részleteinkkel. Általában véve a munka lelassult, a hatékonyság pedig csökkent. Ezért körülbelül 100 fővel csökkentettük a személyzetet, és kiigazítottuk a fizetéseket. Alacsony hatékonyság mellett kevesebbet kell fizetni a munkáért. Megújult csapattal jöttünk ki a járványból. Egészségesebbek, erősebbek és profibbak lettünk.

Erről a beszélgetésről készült teljes felvétel már magyar felirattal tekinthető meg:

Magya felirat a “CC”-re klikkelve választható ki a jobb alsó sarokban.

A 2020-as Ecofest-ről még számtalan hírek tudhatóak meg a cég hivatalos honlapjairól és videó csatornájáról. Számomra a fentiek voltak a leginformatívabbak.


A következő fontos aktualitás, hogy 2020. november 30-a éjfélig meghosszabbították a futó akciókat. Az akciók részletei a képre klikkelve olvashatók, illetve keress meg elérhetőségeim valamelyikén és segítek minden kérdésedben.

A mai blog végén egy képgalériával búcsúzom. Ezek voltak a legfontosabb hírek. Egyiken látható, hogy milyen is az a vízszintes lift SkyWay módra.

Én már 3 éve vagyok a SkyWay tagja, minden kérdésre tudok válaszolni ami csak felmerülhet SkyWay témában. Keress meg elérhetőségeim valamelyikén:

ecofest

Horváth Gergely

+36-70-332-7595

info@nyertesvagy.hu

forrástájékoztató

A jelen oldalon megjelenő írások NEM valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval! Az előbb írtakra tekintettel az oldal üzemeltetője, szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért. A nyertesvagy.hu által közölt hírek, és egyéb írások tájékoztató céllal készülnek, és befektetési ajánlást NEM tartalmaznak.
1 2 3 4 39